• Énekkar
  • Habparty
  • Nagyvelegi mazsorett csoport
  • Szüreti felvonulás
  • Trail Zone

Közlemény

Publikálási dátum: 2015. július 15.

Módosult a hadigondozásról szóló törvény, bővült a támogatottak köre

Módosult a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Hdt.). A módosítás alapján anyagi támogatás illeti meg azokat is, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától és attól a ténytől, hogy az 1947. február 10-én Párizsban, Magyarország képviselői által aláírt békeszerződés következtében mely ország állampolgárává vált.

 A módosítás a lakóhelyétől függetlenül megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon magyar állampolgárok – a Hdt. szerinti volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok – számára is, akiket 1949. január 1-jét megelőzően nyilvántartásba vettek. Azon hadiözvegyek is gondozotti körbe kerülnek a hősi halált halt néhai férjük után, akik Magyarországról vonultak be, de – lakhelyváltozás nélkül – jelenleg más állam polgárai.

A törvény a volt hadiárva, volt hadigyámolt és volt hadigondozott családtag fogalmával megteremti annak lehetőségét, hogy azon személyek, akik a Hdt. alapján korábban jogosultak voltak hadigondozotti ellátásra, de a pénzellátást megszüntették, vagy a jogosultságuk megszűnt, illetve a kérelmüket be sem nyújtották, kérelemre járadékban részesülhessenek.

A módosítás 2015. július 4-étől hatályos. A járadékot a kérelem benyújtását követő hónap 1. napjától havonta folyósítják.

A járadék összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege (jelenleg: 28.500,-Ft) 30 %-a, azaz 8.550,-Ft.

A hadigondozotti ügyekben első fokon eljáró hadigondozási hatóság a hadigondozott lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala, külföldön élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező magyar állampolgár kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatala.

Székesfehérvár, 2015. július 14.

(Fejér Megyei Kormányhivatal)